56 kérdés 1956-ról

"„Fecseg a felszín, hallgat a mély.” (József Attila: A Dunánál)

56 kérdés ’56-ról

a történészekhez és politikusokhoz

„Kinek a forradalma?” teszi fel a sokat sejtető címadó kérdést Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor az 1990-ben megjelent könyvükben, melyben az 1956. októberi sortüzeket írják le.
Megtalálták már a választ?

Miért lehetséges, hogy ötven évvel a történések után is „sok a tisztázatlan kérdés”, „nem kutathatók a levéltárak”?

Miért van az, hogy a még ma is élő sok-sok szemtanú, résztvevő elmondásai, leírásai nem tükröződnek vissza a „tudományos” igényű történelmi tanulmányokban, tankönyvekben?

Miért csak Gerő Ernőt, Kádár Jánost, Nagy Imrét, Tildy Zoltánt, Andropovot stb.-t idézik? Azt talán még sem gondolják, hogy 1956 az ő forradalmuk volt?

Lehet, hogy az ’56-osok érzelmileg „túlfűtöttek”, talán nem minden részletre emlékeznek pontosan, de azért nem valószínű, hogy hazudnának úgy, mint ahogyan tették azt harminchárom éven keresztül a Kádár-korszak „történészei”.
Nem gondolják, hogy komolyabban illene venni őket?

Pl. Miért hisznek még mai is inkább Dudás Istvánnak (mosonmagyaróvári századparancsnok 1956-ban) és Hollós Ervinnek, mint az ott jelenlévő tüntetőknek, saját katonáinak abban, hogy hol tartózkodott a sortűz megkezdésekor?

Nem érzik azt a felelősséget, hogy a megosztottság, érdektelenség oka éppen az, hogy Önök nem tudják, vagy nem akarják az igazságot teljes mélységében feltárni?

Miért akarják az érdektelenség felelősségét áthárítani a családokra, iskolákra, diákokra?

Fel kell tennünk a kérdést: CUI PRODEST?

Azt a kérdést is feltesszük: hisznek-e Önök (történészek) saját és egymás kutatási eredményeikben?
(Ha igen, válaszolják meg a következő kérdéseket is.)

Igaz-e, hogy a forradalom és a szabadságharc, mint történelmi kategória, nem ugyanazt jelenti?

Miért nem határolják be, hogy 1956 októbere-novembere meddig forradalom és mikor, miért, hogyan megy át szabadságharcba?

Ugye tudják, hogy a szovjet csapatok Magyarországon csak átmenetileg tartózkodhatnak, az osztrák államszerződés (1955. május 15.) megkötése után 90 nappal el kell hagyniuk az ország területét?

Elfogadják-e azt, hogy a Varsói Szerződés (1955. május 14?!) létrejöttét nem csupán az NSZK-nak a NATO-ba történő felvétele, hanem az osztrák államszerződés is sürgette?

Reméljük, azt sem vitatják, hogy ennek alapján maradhatott Magyarországon a Különleges Hadtest?

Bizonyára azt is tudják, hogy kidolgoztak (1956. július 20.) egy szigorúan titkos tervet, „a Különleges Hadtest részvétele a társadalmi rend helyreállításában Magyarország területén” címmel?
A hadművelet a „VOLNA” magyarul „HULLÁM” fedőnevet kapta, a végrehajtást a „KOMPASZ” vagyis „IRÁNYTŰ” jelszó elhangzása után kellett megkezdeni?

És a jelszó elhangzott! Mikor? Önöktől tudjuk, 1956. október 23-án 22 órakor „... a társadalmi rend fenntartása érdekében a Különleges Hadtest csapatai vonuljanak be Budapestre.”

Igaz-e, hogy ezen a napon kapott parancsot a magyarországi bevonulásra a Kárpáti Katonai Körzetben állomásozó szovjet csapatok nagy része is?

Ezek szerint ’56. október 31-én már csak „újabb” szovjet csapatok érkeznek?

Önök számára nem döbbenetesek az alábbi mondatok?
„Titó és Hruscsov brioni tárgyalásaiból ismerjük a szovjet vezetés koncepcióját, azt, hogy Magyarországon olyan helyzetet kell teremteni, hogy Nagy Imre ismerje be, hogy káosz, zűrzavar van, és nem lát kibontakozást. A cél az volt, hogy a szovjet beavatkozás, a szovjet katonai invázió előtt ne legyen kormány, Nagy Imre mondjon le. Ezt az ügyet szolgálta Szerov, aki már október 25-én Budapesten volt, Hruscsov személyes megbízásával és teljhatalmával.”

És ki ez a Szerov?

Ha Önök is tudják, miért nem kürtölik világgá, hogy Mikojannal és Szuszlovval együtt már ’56. október 23-án Budapestre érkezik Szerov, a szovjet titkosszolgálat vezetője, és Malinyin, a szovjet hadsereg vezérkari főnökének első helyettese?

És miért nem írják a tankönyvekben vastag betűkkel, hogy október 24-én Piros László belügyminisztert leváltják és Szerov – ismételjük, a KGB, egy idegen ország titkosszolgálatának vezetője - átveszi az ÁVH irányítását?

Az sem tűnt fel Önöknek, hogy Mikojan és Szerov Moszkvával történő táviratváltásait, jelentéseit percre pontosan ismerjük, de az október 25-26-27-i napokról semmit sem tudunk?
Nemde ezekben a napokban voltak a sortüzek?

Miután szinte mindent tudunk a szovjetek terveiről, lépéseikről, addig vajmi keveset magyar kiszolgálóikról.
Nem furcsa ez?

Valamit azért tudunk, hogy a következő kérdésekre is választ kapjunk.
Tudják-e, hogy 1955. júniusában, több ÁVH tisztet a Szovjetunióba visznek egy „speciális” továbbképzésre?

Tudják-e, hogy 1956. február elsején, Piros László belügyminiszter (korábban az ÁVH főnöke), közülük Szalva Jánost, a zöld ÁVH (határőrség) országos parancsnokává, Fekszi Lászlót győri kerületparancsnokká, Dudás Istvánt mosonmagyaróvári századparancsnokká, Fehér Józsefet kék ÁVH (politikai rendőrség) őrnagyot, a rádió védelmét ellátó egység parancsnokává nevezi ki?

Nem volna érdemes utána nézni, hogy kik voltak velük együtt a Szovjetunióban, és hazatértük után hová helyezték őket?

És mi van a kék ÁVH-sokkal?

Mi az ő szerepük az első napokban?

Csak nem ők voltak azok, akik fegyvereket akartak osztogatni a tüntetőknek, mire ők azt válaszolták „... a mi fegyverünk a zászló”?

Csak nem ők voltak azok, az „ismeretlen esőkabátos emberek”, akik a sortüzek felé irányították, vezették a békés tüntetőket?

Csak nem ők voltak azok, akik őrizetlenül hagyták a Lámpagyárat, a fóti nagy fegyverraktárt, és fegyvereket vittek a Kilián Laktanyába, ahol a „megbízhatatlan" kulák fiatalok katonáskodtak?

És akkor, hogyan lehet leírni azt egy történelem tankönyvben, hogy október 24. hajnalban: „a főváros különböző pontjain folyt a harc. A felkelőknek mindenek előtt fegyverhez kellett jutniuk, ezért laktanyákat, rendőrőrsöket, fegyvert gyártó üzemeket támadtak meg és foglaltak el.”?

Csak nem a Parlament épületébe sebtében átköltöztetett Kossuth-rádió, Szerov által manipulált álhírek nyomán él még mindig ez a tévhit?

Mert akkor hogyan lehetséges, hogy „október 25-én délelőtt, fegyvertelen, békés tüntetők vonulnak az Országház elé, és közben barátkoznak a szovjet páncélosok legénységével”?

Igaz-e, hogy arra az álhírre tódulnak az emberek a Parlament elé, hogy Nagy Imre beszédet fog mondani?

Miért vezényelnek a Parlament ’védelmére’ ilyen hatalmas erőket, békés, fegyvertelen tüntetőkkel szemben?

Miért kell még Orosházáról is fölvezényelni egy zöld ÁVH-s alakulatot a Földművelésügyi Minisztérium padlására?

Miért nem tetszik Szerovnak – aki a Parlament épületében tartózkodik -, hogy a szovjet katonák, és az emberek barátkoznak egymással, a tankok ágyúinak csövébe zászlót tűznek?

És hogyan kerül „spontán” 20-30-ezres tömeg Budapest utcáira?

Igaz-e, hogy október 24-25-én a vonatok csak Budapest felé közlekednek, és hazafelé már nem szállítják az ingázó munkásokat? Ki adott erre parancsot?

Ez nem annak az ördögi tervnek a része, hogy minél nagyobb legyen a káosz és a zűrzavar?

És 11-óra körül a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről eldördül a sortűz!

Nem gondolják, hogy itt ér véget a magyar nép békés, örömteli forradalma és kezdődik a szabadságharc?

Miért hazudnak a középiskolás diákoknak: „október 26-án, már nemcsak a tüntetések, de a harcok is kiterjedtek az egész országra. Ekkor dördült el a mosonmagyaróvári sortűz, melynek közel száz halálos áldozata volt”?

Hogyan lehet harcnak nevezni azt, hogy békés, fegyvertelen tüntetőket állig felfegyverzett, zöld ÁVH-sok várják, és kíméletlenül közéjük lőnek?

Azt azért Önök sem hiszik el, - Hollós Ervin nyomán -, hogy Mosonmagyaróváron titkos iratokat akartak megszerezni a laktanya pincéjéből a békés tüntetők?

De hogyan szerveződnek vidéken a tüntetések, október 26-27-én, mintegy 40-50 helyen?

Tudják-e, hogy a pártbizottságok rendelik ki az utcára a diákokat, munkásokat „tüntetni a pesti forradalom mellett”?

Miért nem kérdezik meg a korabeli pártvezetőket, különösen Biszku Bélát, hogy talán őket is a Szovjetunióban készítették fel?

Ugye Önök is látják? Bezárult a kör: szovjet titkosszolgálat - magyar ÁVH - magyar pártvezetők.

És kezdődik a szabadságharc, „mert egy nép azt mondta: elég volt”.
Nem gondolják, hogy a tankönyvekben illene erről is írni? Nem kellene megemlíteni néhány szabadságharcos nevét, fényképét?

Nem gondolják, hogy ezt a forradalmat és szabadságharcot nem az a néhány politikus vívta (jól, rosszul), hanem a magyar nép, a „pesti srácok”?

És ha érzelmileg akarnának hatni ma a magyar népre, a fiatalokra, nem kellene úgy ismerni mindenkinek Tihanyi Árpád – a megtorlások során kivégzett győri tanár - búcsúlevelét, mint ahogy Damjanich tábornokét?

„Utolsó soraim, melyeket hozzátok intézek.

A haláltól nem félek, hat hónap alatt a halálos cellában –ittlétem alatt a 40-45 személy kivégzése- megismertetett és hozzászoktatott annak gondolatához. Körülöttem pedig aratott a halál, a cellámból is két embert vittek el.

Nem izgulok, nem remegek és eddig senki sem félt, mindenki hősiesen halt meg.

Az Édes Jézus nekem is adott erőt és bőségesen kegyelmet e sors elviseléséhez.

Tudjátok, az igazságért meghalni dicsőség.

Krisztusnak is azért kellett meghalnia, mert az igazságot hirdette a zsarnokság és a gazság felett. Nem a földi élet az ember célja, hanem a túlvilág, az Istenhez való eljutás.

Aki az igazságért hal mártírhalált, az eljut Istenhez.

Szent Pál Apostol mondja: „Mit ér az embernek, ha az egész világot is elnyeri, de lelkének kárát vallja?”

A világot nem nyertem el, mert szerényen éltem, de megtaláltam az Istent.

Legyetek megnyugodva, a Jóistennel kibékültem és amit még el kellett számolnom, azt elszámoltam.

Mindenszentekkor valahol égessetek értem gyertyát, és pár szál virágot tegyetek a sírra. Szentmisét mondass értem és én igen sokat fogok a Jóistennél imádkozni.

Ha egyszer mód lesz rá, vitesd haza holttestemet.

Édes, drága kis Máriám, gyermekeim!

Szerettem volna még élni, szerettem volna, mert benneteket itthagyni, ez a szörnyű. Elválni azoktól, akik nekem az életet jelentették.

Köszönöm, hogy fáradtál életem megmentéséért, de a Jóisten akarata elkerülhetetlen.

Bátran, felemelt fejjel, büszkén halok meg ezzel az utolsó szóval: Éljen Krisztus Király és a Haza!

Isten veletek! Imádkozom értetek!

Ölel, csókol benneteket utoljára édesapátok.

És miért nem mernek Önök a szabadságharcosok szemébe nézni, megnevezni és elítélni az árulókat?

És miért nem ünnepelnek Önökkel együtt az igazi ’56-osok?
Ne keressék a választ! Megadja az ő nevükben Márai Sándor:

„Az emberi perben, amikor csak lehet, felmentő ítéletet hozni. Csak akkor nem, ha a vádlottat lassan és hidegen kitervelt árulás bűnében találod bűnösnek. A gyilkosnak is hamarább bocsátani meg, mint az árulónak.

A gyilkos legtöbbször indulatban cselekszik, és egész sorsával fizet érette. A gyilkos és az áldozat legtöbbször kötve vannak egymáshoz, valamilyen mély és érthetetlen törvény szerint. A gyilkos legtöbbször bitóra megy. De az áruló szemedbe néz, terveid faggatja, veled sóhajt, nyög, fogadkozik. Az árulónak ne bocsáss meg soha. Az árulónak ne irgalmazz. Aki egyszer elárult – férfi vagy nő, mindegy , annak számára nincs többé vizsga, mentség, feloldozás. Száműzzed életedből. Részvét nélkül nézzed sorsát. Közösségben és magánéletben ő az utolsó ember, nincs mentség számára.” (Füves könyv)

Sátoraljaújhely, 2006. augusztus 29. Szeredi Kálmán"